Böröcz Nóra sikerei
|
Írta: Marchello | 2009. 10 12. |
Augusztus végén rendezték a Triatlon Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságot, ahol Böröcz Nóra a rekráció szak első éves hallgatója első helyezést ért el.
A
Balatonföldvári kikötőben 750 m úszásnál már az első helyen jött ki a
vízből 10 perc idővel . Gyors depózással kerékpárra váltott ahol a 20
km-es távot 41 perccel teljesítette, majd végezetül az 5 km futást 18
perc alatt teljesítve 1 óra 10 perces idővel elsőként ért a célba. Az
egyetemi csapatban Fröhrich Georginával a dobogó második fokára
állhattak fel.
Az elmúlt hétvégén Kaposváron a Deseda tónál
rendezték a MEFOB duatlont, ahol 5 km futás, 20 km kerékpár, majd 2,5
km futást kellett teljesíteni. Ezen a versenyen is megállta Nóra a
helyét, hiszen percekkel lemaradva a dobogóról a negyedik helyen
végzett.
Budapesti Futófesztivál 2009
|
Írta: Vágó Levente | 2009. 10 12. |
Idén is megrendezésre került a Budapest Futófesztivál keretein belül az idei Kegyeleti váltófutás, melyen TF hallgatói az időjárás viszontagságai ellenére gyakorlatilag végig vezetve szerezték meg az első helyet.
Összetett Bajnokság Atlétika 2009 eredmények
|
Írta: Vágó Levente | 2009. 09 13. |
114. Országos Atlétika Bajnokság
|
Írta: Vágó Levente | 2009. 08 03. |
114. MAGYAR BAJNOKSÁG
Budapest- Puskás Ferenc Stadion, 2009. 08. 01-02.
Budapest és Pest Megyei Felnőtt Atlétika Bajnokság 2009
|
Írta: Vágó Levente | 2009. 06 15. |
MEFOB Atlétika Bajnokság Eredmények
|
Írta: Vágó Levente | 2009. 06 05. |
2009. május 23-24. között került megrendezésre a hagyományos Országos Egyetemi és Főiskolás Atlétika Bajnokság Veszprémben, ahol TF-es versenyzőink nagyon szép eredményeket értek el.
Békéscsaba, 2009.04.19
|
Írta: Hypoxia | 2009. 04 22. |
FIATALOK HOSSZÚTÁVÚ GYALOGLÓBAJNOKSÁGA
Félmaraton OB - Szerencs, április 4.
|
Írta: Hypoxia | 2009. 04 10. |
Az ekkor megszokott tavaszias időjárás helyett, az igen dombos és kíméletlen meleg volt a legnagyobb kihívás. Mindezt megelőzte egy hajnali kelés, mert a 10 órás rajthoz 5.30-kor kellett indulnia a TF-es busznak. Mindez meglátszik az idő eredményekben. Mindennek ellenére az U23-as lány csapatunk a dobogó második fokára állhatott.
35 kilométeres U23-as OB
|
Írta: Hypoxia | 2009. 04 02. |
3. helyezett: Darabos Balázs 3;15:05 edzője: Dr. Molnár Sándor
2009. március 28. Dudince
2009. évi mezei OB - Csákvár, március 21.
|
Írta: Hypoxia | 2009. 03 26. |
6 km férfi felnőtt csapat 4. hely
Lenkei Zsolt, 85
Pelsőczy Attila, 83
Nagy György, 77
6 km férfi felnőtt
5. hely: Lenkei Zsolt, 19:11
12. hely: Pelsőczy Attila, 19:34
13. hely: Nagy György, 19:37